Műsoros est és díjátadó Luca napján

Műsoros est és díjátadó Luca napján

A Német Nemzetiségi Önkormányzat december 14-én „Luca napján, karácsony felé” címmel zenés, műsoros estet szervezett a Dorogi József Attila Művelődési Házban.

A Luca napi rendezvény nyitóakkordjaként Végh Éva festőművész megnyitotta a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat rajz- és fotópályázatára beérkezett alkotásokból készült kiállítást a Dorogi Galériában. Pétervári László elnök elmondta, hogy mintegy negyven festmény, rajz alkotói dolgozták fel a nemzetiség múltját és jelenét.
A műsoros esten fellépett a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Vegyes Kórusa, majd Dankó József, a Dorogiak Dorogért Alapítvány kuratóriumi elnöke átadta az idei év díjazottjának a Dorogiak Dorogért emlékplakettet.
2019-ben a kitüntetést kreatív városfejlesztő munkásságáért, dr. Tittmann János, aki 25 éve városunk polgármestere vehette át. Megköszönte az alapítványnak az értékelő szavakat és a méltatást. Zárásként kijelentette, büszkeséggel tölti el, hogy Dorognak negyed évszázada lehet polgármestere.
A díjátadót követően a Leányvári Német Nemzetiségi Tánccsoport lépett fel Gáspár Tibor vezetésével. Majd a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat dorogi helytörténeti vetélkedőjének eredményhirdetése következett. A díjakat Kolonics Péterné elnökségi tag adta át. Negyedik lett az Eötvös iskola csapata, harmadik a Petőfi iskola csapata, második a Zsigmondy Vilmos Gimnázium csapata, az első helyezett pedig a Zrínyi iskola csapata lett.
Az eredményhirdetést követően a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyermekkórusa adott műsort, végül pedig a Dorogi Bányász Zenekar koncertezett.

Vissza